A Kalocsai Járási Ügyészség fogolyszökés bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy 52 éves hajdúsámsoni férfit, aki elítéltként az állampusztai börtönben töltötte a büntetését, de 2017. március 28-án délután, munkavégzés közben megszökött a börtön solti objektumából.

A férfi 2016 szeptemberétől töltötte a lopás miatt kiszabott szabadságvesztését az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Solti Objektumában. Ebből a büntetésből, valamint egy elzárásból 2018. november 9-én szabadult volna.

2017. március 28-án, délután 3 óra után az elítélt férfi a solti objektum juhászatában dolgozott. Úgy döntött, hogy hazamegy, ezért megszökött és gyalog Solt irányába indult.

A szökés észlelése után körözést adtak ki, és azonnal megkezdték a szökevény felkutatását. Még aznap, 21 óra körül meg is találták a férfit, aki Újsolt külterületén, a Kígyósi csatorna nádasában bújt el. Elfogása után visszaszállították a börtönbe.

A gyors nyomozás után a Kalocsai Járási Ügyészség a visszaesőnek minősülő férfit már április 20-án fogolyszökés bűntette miatt gyorsított eljárásban a Kalocsai Járásbíróság elé állította. A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A bíró az ügyész indítványával egyezően a vádlottat bűnösnek mondta ki,  és 1 év 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A férfi a fogolyszökést egy 1 év 6 hónapos felfüggesztett fogházbüntetés hatálya alatt követte el, ezért a bíróság  ennek végrehajtását is elrendelte. Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek.

Hozzászólások lezárva.