Ügyész, bíró, politikus – a XIX-XX. század fordulójának egyik kiemelkedő közéleti személyisége volt Székely Ferenc.
Segédfogalmazóként, és Bittó István igazságügyminiszter titkáraként kezdte pályafutását. Alig 30 évesen már királyi főügyész-helyettes volt, majd tíz éven át bíró a Kúrián, közben szakértelmére igényt formált az Igazságügy-minisztérium is, ahol részt vett a törvényelőkészítő munkában.
A századforduló első évében már ismét az ügyészégen dolgozott, karrierje egyre magasabbra ívelt: 1900-tól Budapest főügyésze, majd 1902-től koronaügyésszé nevezte ki a király, hogy hivatalát 1910-ben miniszteri székre cserélje Khuen-Héderváry Károly kormányában. Az igazságügy mellé ideiglenesen megkapta a vallás- és közoktatásügyi tárcát is, sőt szolgált Lukács László miniszterelnök kabinetjében is, akinek lemondásakor, 1913-ban, nyugállományba vonult.
Szakmai munkásságának fontos állomása volt a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvény kidolgozása. A véderőről és honvédelemről szóló törvények, a katonai büntetőtörvénykönyv megalkotása, és az ő nevéhez fűződik az első nyugdíjtörvény is. Szakirodalmi munkásságát olyan művek jellemzik, mint A magyar büntetőtörvénykönyv büntetési és börtönrendszere, A rabélelmezés, a Büntetési és börtönrendszerünk reformja vagy A jogi vizsgák reformja című munkák.
Hitkövető ember volt, részt vett a Budapesti Unitárius Egyház megszervezésében, annak gondnoka, majd országos főtanácsának tagja lett, és segítette a budapesti, Nagy Ignác utcai templom építését is. Sírja a Kerepesi úti temetőben található az Áldássy-család kriptájában, ahol felesége, és felesége első férje, Clark Ádám is nyugszik.
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon; Nemzeti Örökség Intézete; Dr. Nánási László: A magyar királyi ügyészség története 1871-1945)
