A Debreceni Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot, tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki villamosvezetőként nem adta meg az elsőbbséget az egyik helyi járatú autóbusznak az útkereszteződésben.

A vádlott villamosvezetőként áll alkalmazásban a helyi közlekedési vállalatnál, 2018. június 6. napján, a bűncselekmény elkövetésének időpontjában szolgálatot látott el. 17 óra körül az 1-es járatszámú villamossal haladt Debrecenben a Piac után a Kálvin tér felől a Miklós utca irányába. Ideális időjárási és látási viszonyok voltak, a sínpálya és az úttest száraz felületű volt.

A vádlott az egyik kereszteződés előtti megállóhelyről az utasok le- és felszállását követően korábban indult el, mint ahogyan azt részére a fényjelző készülék lehetővé tette volna. A szerelvénnyel közel 20 km/h sebességre gyorsult, és az útkereszteződésbe behaladva a szabálytalan elindulása és a nagyfokú figyelmetlensége folytán nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról érkező egyik helyi járatú autóbusznak. A villamos emiatt fékezés nélkül nekiütközött az autóbusznak. Az ütközés hatására a villamos a sínpályáról kimozdult és kisiklott, míg az autóbusz a sodródást követő intenzív fékezés eredményeként állt meg.

A balesettel érintett járműveken több utas tartózkodott, többségük az üléseken foglalt helyet. Az ütközés következtében a villamoson és az autóbuszon utazók közül 11 személy sérült meg, közülük négyen 8 napon túl gyógyuló csonttöréses, míg további hét utas 8 napon belül gyógyuló könnyű vágott, illetve zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az autóbuszban utazó egyik sértett 8 napon túl gyógyuló sérülése maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyult. A baleset és a sértettek sérülései az ugyancsak bordatörést elszenvedő vádlott KRESZ-szabályszegő magatartásának eredményeként következtek be.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen maradandó fogyatékosságot, tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban felfüggesztett fogház büntetés és vasúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta. A járási ügyészség a vádiratban a büntetés konkrét mértékére is indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Hozzászólások lezárva.