Az Esztergomi Járási Ügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a 48 éves nővel szemben, aki egy idős férfit akart kirabolni Esztergomban.

A 85 éves, járóbottal közlekedő sértett 2016. augusztus 21-én, az utcán gyalogolt, kezében tartotta az autóstáskáját, melyben 150.000 forint készpénz és a mobiltelefonja volt.

A nő meglátta az idős férfit, és elhatározta, hogy megszerzi a táskát, ezért követte. Pár lépéssel később a nő a sértett kézitáskáját hátulról megragadta, megrántotta, majd a férfit gázspray-vel arcon fújta. A sértett azonban a táskáját nem engedte el, annak pántja elszakadt, ekkor az elkövető ismételten gázsprayt fújt a férfi arcába, majd a táskát elvette. A nő ezután a mellkasánál fogva ellökte az idős sértettet, aki a földre esett, de el tudta kapni a támadó lábát, és hangosan segítségért kiabált. A segélykiáltást többen meghallották, akik a férfi segítségére siettek, ezért a nő a táskát hátrahagyva elmenekült a helyszínről.

A nő terhére rótt bűncselekmény öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A járási ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő elkövetővel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

 

Hozzászólások lezárva.