A Heves Megyei Főügyészség testi épség elleni, valamint a köznyugalmat sértő bűncselekmények elkövetése miatt emelt vádat öt személlyel szemben, akik többeket bántalmaztak Hevesen, a piactéren.

Az öt – lakberendezési tárgyak alkalmi árusításával foglalkozó – vádlott rokona egymásnak, közülük hárman férfiak, ketten nők. Ők 2019. június 29-én hajnalban egy furgonnal érkeztek a Jászságból a hevesi piacra azért, hogy ott árusítsanak. Miközben kipakolták az árujukat, észrevették, hogy a közelükben egyikük lánya és annak férje szintén elfoglalt egy standot. Mivel a vádlotti társaság hosszabb ideje haragban állt a párral, rövid időn belül szóváltás támadt a kereskedők között. Ennek során a terheltek szidalmazták a sértetteket, majd az egyre durvább vita hevében rájuk támadtak. Közrefogták a két embert, akiket közösen ütöttek és rugdaltak, miközben egyikük a védekező fiatalasszonyt ököllel orrba vágta, aminek következtében a nőnek eltörött az orrcsontja. A férj próbálta védeni a házastársát, de az apósa – azért, hogy megakadályozza ezt – kivette a kocsijából a motoros fűkaszája fémből készült nyelét, és azzal leütötte a férfit. Földre került rokonát ezután tovább akarta bántalmazni, ám ekkor a sértettek két segítője odaugrott és megpróbálta lefogni őt, azonban ez nem sikerült nekik, mert a vádlott erőteljesen forgatta az alumínium nyelet, amivel többször is eltalálta a körülötte állókat.

A bántalmazás következtében – melynek csak a rendőrség kiérkezése vetett teljesen véget – a leütött férfi életveszélyes koponyasérülést szenvedett, a többiek részben súlyos, részben könnyebb sérülésekkel kerültek ki a verekedésből.

A Heves Megyei Főügyészség a jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló I. rendű vádlottat – a családfőt – életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, emellett két rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, míg társait súlyos testi sértés bűntettével és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja.

Vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság az I. rendű vádlottal szemben főbüntetésül végrehajtandó, két további elkövetővel szemben felfüggesztett szabadságvesztést, a bántalmazásban tevőlegesen részt vevő nőkkel szemben pénzbüntetést szabjon ki, emellett kötelezze a terhelteket az eljárásban felmerült csaknem 1.800.000 forint bűnügyi költség megfizetésére is.

Hozzászólások lezárva.