A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség lopás bűntette miatt – gyorsított eljárásban – bíróság elé állított egy 59 éves férfit, aki pár héttel ezelőtt feltört egy tehergépkocsit, amelyből szerszámokat tulajdonított el.

A tényállás szerint a vádlott 2018. január 5-én hajnalban a Budapest XI. kerület, Nagykikinda utcában egy csavarhúzóval feszítette fel az ott parkoló tehergépjármű hátsó szélvédőjét, majd az ajtót kinyitva, abból különböző akkumulátoros, elektromos, és más szerszámokat tulajdonított el összesen mintegy 300.000 forint értékben.

Az eltulajdonított tárgyakat átpakolta a saját gépkocsijába, majd elhagyta a helyszínt.

Az elkövető cselekményét az egyik közeli ház erkélyéről egy lakó észlelte, miközben értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök a terhelt gépkocsiját üldözőbe vették, és a férfit a Szerémi útnál intézkedés alá vonták.

Az eltulajdonított tárgyakat a rendőrök lefoglalták és a sértettnek kiadták.

A Budapesti XI. kerületi Rendőrkapitányság által teljesített nyomozás eredményeként a kerületi ügyészség a férfit gyorsított eljárásban, a gyanúsításától számított 30 napon belül bíróság elé állította.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság a váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét és ezért őt 1 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre, valamint 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság egyúttal elrendelte egy korábbi – 6 hónap tartamú – felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is.

A bíróság emellett a vádlott által a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépkocsit elkobozta.

Az ítélet nem jogerős.

A bíróság ügyészi indítványra a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását.

 

Hozzászólások lezárva.