Dr. Polt Péter legfőbb ügyész jelenlétében, a mai napon lerakták az új ügyészségi székház alapkövét Kaposváron.

A Somogy Megyei Főügyészség szervezeti egységei és a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztálya jelenleg a városban szétszórtan helyezkednek el.

A széttagoltan működő szervezeti egységek egy helyen való elhelyezése több évtizede napirenden van, azonban megfelelő ingatlan hiányában erre nem kerülhetett sor. A helyzet igazgatási szempontból ugyanakkor már nehezen volt kezelhető.

A kórházi ellátás korszerűsítése, a tömbösítés következtében a korábban bőrgyógyászati klinika céljára használt Gróf Apponyi Albert utcai épület e körben feleslegessé vált. A város vezetése 2014 decemberében – ismerve az ügyészség régóta húzódó elhelyezési gondjait – a feltárult lehetőséget jelezte a főügyészség vezetése felé.

A Legfőbb Ügyészség ezt követően 2015 decemberében az Állami Egészségügyi Központtól megszerezte az ingatlan kezelői jogát.

A Legfőbb Ügyészség által összeállított tervezési programba összesen 10 céget hívtak meg – a városkép alakításáért felelős szakemberek bevonásával.

Az építésre vonatkozó „uniós nyílt” közbeszerzési eljárás 2016. december 21-én indult, amelyre összesen 6 hazai és 1 külföldi cég jelentette be érdeklődését. Az eljárás nyertese a legkedvezőbb ajánlatot (3.618.891.216.- Ft) benyújtó konzorcium lett.

A régi kórházi épület bontásával a kivitelező a munkát megkezdte.

A beruházás során egy négyszintes, mélygarázzsal is rendelkező 5960 m2 hasznos alapterületű, 150 főt befogadni képes székház épül, amely az összes kaposvári székhelyű ügyészségi szervezeti egység korszerű elhelyezését teszi lehetővé. A székházhoz zöld terület, egy felszíni 72 férőhelyes parkoló és kerékpártároló is tartozik majd.

Az ünnepségen dr. Polt Péter legfőbb ügyész kiemelte, hogy az elmúlt években jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek az ügyészi szervezetben. Ennek fontos állomása a most induló kaposvári beruházás. A Legfőbb Ügyészség XXI. századi körülményeket kíván teremteni, ezáltal segítve, hogy az ügyészség a XXI. század követelményeinek megfelelő munkát tegyen le az asztalra.

Hozzászólások lezárva.