A Tiszaújvárosi Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt hozott ítéletet egy hatvannégy éves kesznyéteni férfival szemben.

A vádlott 2018. augusztus 29-én, kora délután, a 35. számú főút közvetlen közelében lévő munkahelyéről személygépkocsijával lakóhelyére indult.

A vád szerint a férfi a főútvonalra kanyarodása előtt, az „elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és keresztülhajtott a táblával védett kerékpárúton. A vádlott nem biztosította az elhaladási elsőbbséget az ott érkező segédmotorkerékpárral közlekedő sértett részére. A hozzávetőleg 30 km/óra sebességgel haladó motoros azért, hogy az ütközést elkerülje, hirtelen erőteljesen fékezett. Emiatt a motorkerékpár kerekei a poros aszfalton megcsúsztak, a jármű irányíthatatlanná vált és az oldalára borult.

A motort vezető férfi a jobb bokáján zúzódással járó, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlott látta azt, hogy a motorkerékpár a sértett lábára dőlt az elesés során, ennek ellenére nem győződött meg arról, hogy a férfi megsérült-e, illetve szüksége van-e segítségre. Csupán a gépkocsi lehúzott ablakán kiszólva megjegyezte felé, hogy „nem kellene ilyen gyorsan hajtani”, majd autójával távozott a helyszínről.

A bíróság a büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészi indítvánnyal egyezően, pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabott ki. Az ítélet jogerős.

Hozzászólások lezárva.