A fiatalkorú lány másik két, szintén fiatalkorú társával határozta el a szemmel láthatóan időskorú, a támadás elhárítására képtelen nő sérelmére a vád szerinti súlyos bűncselekmény elkövetését, amelynek következtében az időskorú sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett.
A vád szerint a 12 éves lány és két társa - egy 15 éves fiú és egy szintén 15 éves lány - 2015. március 21-én az V. kerület, Szent István körúton figyelt fel a járdán haladó 90 éves sértettre. Együtt elhatározták, hogy a sértett vállán lévő, oldalához szorított táskát akár erőszakkal is megszerzik. A vádlottak közül ezután ketten - a 12 éves lány és 15 éves fiú társa - követni kezdték a sértettet, majd a 12 éves lány mögé lépett, hátulról megragadta a sértett táskáját, és annál fogva nagy erővel a földre rántotta az időskorú nőt. A rántás következtében a sértett arccal a földre esett, és az eséstől szerzett sérülésekkel járó fájdalomérzet miatt elvesztette az eszméletét.
A fiatalkorú lány ezután - a cselekményét végig a közelből szemmel tartó - társával együtt elfutott a helyszínről.
A sértett táskájában 5.000 forint készpénz és egy napszemüveg volt. Az okozott kár nem térült meg, mivel a vádlottak a cselekményt követően a pénzt elköltötték.
A sértett agyrázkódást, arcsérüléseket, és felkarcsont törést szenvedett. Az időskorú sértett a felkarcsont töréssel összefüggésben maradandó testi fogyatékosságot és ehhez kapcsolódóan súlyos egészségromlást szenvedett el.
A fiatalkorú elkövetőket a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a fenti cselekmény miatt csoportosan, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja.
A 12 éves vádlottal szemben a törvény szerint csak intézkedés alkalmazható, ezért az ő vonatkozásában javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt az ügyészség.
Két 15 éves társával szemben – akik a vád szerint a fenti eseten túlmenően, egy másik rablást is elkövettek - végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyészség a vádiratban.