45 év az ügyészség szolgálatában - Timkó Zoltán koronaügyész élettörténete

Hazánk koro­na­ügyé­sze­i­nek tör­té­ne­te a tör­té­ne­lem egy-egy darab­ja. Dr. Ibo­lya Tibor bün­te­tő­jo­gi leg­főbb ügyész helyet­tes hazánk kilen­ce­dik koro­na­ügyé­szé­nek, az utó­kor által talán kevés­bé ismert Timkó Zol­tán­nak az élet­tör­té­ne­tét írta meg leg­újabb, a Ius­tum Aequ­um Salu­ta­re folyó­irat­ban meg­je­lent tanulmányában.

A tanul­mány­ból kide­rül, hogy Timkó Zol­tán értel­mi­sé­gi fel­vi­dé­ki csa­lád gyer­me­ke­ként szü­le­tett 1874-ben. Édes­ap­ja ügy­véd volt, a jó tanu­ló, eszes fiú is a jogi pályát válasz­tot­ta, előbb Kas­sán, majd Buda­pes­ten tanult.

Ügyé­szi pálya­fu­tá­sa 1899-ben kez­dő­dött Kas­sán, majd 1908-tól a Buda­pes­ti Kirá­lyi Ügyész­sé­gen dol­go­zott. Neve a zug­ban­ká­rok­nak neve­zett csa­lók ügye kap­csán vált ország­szer­te ismert­té, amely ügy­ben elmon­dott több­órás vád­be­szé­de az utó­kor szá­má­ra is fenn­ma­radt nyomtatásban.

Az I. világ­há­bo­rú alatt a had­se­reg szá­má­ra szán­dé­kol­tan silány minő­sé­gű ter­mé­ke­ket eladók­kal szem­ben eljá­ró cso­port tagja volt. Főügyész­he­lyet­tes lett, majd az Igaz­ság­ügyi Minisz­té­ri­um­hoz ren­del­ték át, ahol 1920-tól közel két évti­ze­dig a bün­te­tő­jo­gi osz­tályt vezet­te. A kora­be­li rend­szer­nek meg­fe­le­lő­en az ügyé­szi szer­ve­zet de facto veze­tő­je volt, az osz­tály­hoz tar­toz­tak az ügyé­szi kine­ve­zé­sek, a nagyobb ügyek­ben a vád­ira­tok reví­zi­ó­ja, a bün­te­tő­jo­gi véleményalkotás.

A 30-as évek­ben kiállt az álla­mot fel­for­ga­tó for­ra­dal­mi esz­mék – ame­lyek közé az anti­sze­mi­tiz­must is sorol­ta – elle­ni bün­te­tő­jo­gi fel­lé­pés mel­lett, ugyan­ak­kor a köz­nyo­mort a kri­mi­na­li­tás láz­mé­rő­jé­nek nevezte.

1940-ben koro­na­ügyész­nek nevez­ték ki. Nyug­dí­ja­zá­sa előtt utol­só nyil­vá­nos beszé­dét 1944-ben mond­ta, amely­ben az ország irán­ti mély aggo­dal­mát fejez­te ki. 1946-ban, 72 éve­sen gümő­kór­ban hunyt el.