Hazánk koronaügyészeinek története a történelem egy-egy darabja. Dr. Ibolya Tibor büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes hazánk kilencedik koronaügyészének, az utókor által talán kevésbé ismert Timkó Zoltánnak az élettörténetét írta meg legújabb, a Iustum Aequum Salutare folyóiratban megjelent tanulmányában.
A tanulmányból kiderül, hogy Timkó Zoltán értelmiségi felvidéki család gyermekeként született 1874-ben. Édesapja ügyvéd volt, a jó tanuló, eszes fiú is a jogi pályát választotta, előbb Kassán, majd Budapesten tanult.
Ügyészi pályafutása 1899-ben kezdődött Kassán, majd 1908-tól a Budapesti Királyi Ügyészségen dolgozott. Neve a zugbankároknak nevezett csalók ügye kapcsán vált országszerte ismertté, amely ügyben elmondott többórás vádbeszéde az utókor számára is fennmaradt nyomtatásban.
Az I. világháború alatt a hadsereg számára szándékoltan silány minőségű termékeket eladókkal szemben eljáró csoport tagja volt. Főügyészhelyettes lett, majd az Igazságügyi Minisztériumhoz rendelték át, ahol 1920-tól közel két évtizedig a büntetőjogi osztályt vezette. A korabeli rendszernek megfelelően az ügyészi szervezet de facto vezetője volt, az osztályhoz tartoztak az ügyészi kinevezések, a nagyobb ügyekben a vádiratok revíziója, a büntetőjogi véleményalkotás.
A 30-as években kiállt az államot felforgató forradalmi eszmék – amelyek közé az antiszemitizmust is sorolta – elleni büntetőjogi fellépés mellett, ugyanakkor a köznyomort a kriminalitás lázmérőjének nevezte.
1940-ben koronaügyésznek nevezték ki. Nyugdíjazása előtt utolsó nyilvános beszédét 1944-ben mondta, amelyben az ország iránti mély aggodalmát fejezte ki. 1946-ban, 72 évesen gümőkórban hunyt el.
