Ki gondolná a korabeli fotókat vagy mai felvételeket látva, hogy a Kis-Svábhegyen az 1900-es évek elején még szőlős kertek, kukoricaföldek, erdők, bozótosok voltak, és nyoma sem volt a városi infrastruktúrának?
Bárczy István polgármestersége idején kezdődött az a városépítészeti program, amelynek eredményeként létrejött az alsó-középosztály, és a munkások lakhatási problémáit enyhítő Wekerle-telep, és a középosztálynak szánt, a Kis-Svábhegy déli lejtőjén emelt villapark, a Bírák és Ügyészek Telepe.
Utóbbi építését Grecsák Károly, az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület elnöke is szorgalmazta, aki feladatának tekintette, hogy rendre kiálljon a javadalmazási problémák megoldása, és a lakhatási gondok enyhítése érdekében.
Először, a főváros és bankok támogatásával földterületet szerzett az egyesület, mintegy 10 ezer négyszögölt, a mai Ráth György – Tóth Lőrinc – Istenhegyi és Határőr utcák között. Az építkezést a Fővárosi Közmunkák Tanácsa is segítette, két részre osztotta a területet, egy alsó és felső telepre. Előbbin 15 nagyobb, utóbbin 31 kisebb telket jelölt ki, ami meghatározta azt is, hogy milyen épületeket emelhettek az egykori erdős, bozótos domboldalra. A tereprendezés után, a közbenső utcák olyan neves jogászok és bírák neveit kapták, mint például Karap Ferenc, Csemegi Károly, Tóth Lőrinc, Székács Ferenc, vagy Daruváry Alajos. A mai utcanevek, mint a Bíró vagy Ügyész utca őrzi a telep első lakóinak emlékét.
Az építkezés 1911-1913. között zajlott. A tervező, Árkay Aladár eklektikus stílusú villaépületeket álmodott: az angol családi házak mintáját vegyítette a szecesszió, az erdélyi népi, és a finn építészet jegyeivel, de néhol egzotikus országok építészeti motívumai is feltűntek a homlokzatokon.
A telepen, a Ráth György u. 20. szám alatt 1912-ben, szintén Grecsák Károly kezdeményezésére, internátust alapítottak a vidéki bírák és ügyészek fővárosban tanuló fiainak elszállásolására. A kollégium épülete az első világháború után az Erdélyből menekült bírák, ügyészek és családjaik elhelyezésére szolgált, a második világháború alatt pedig lengyel bírák és ügyészek csoportja kapott itt átmeneti szállást.
A telepet építtető és oda elsőként beköltöző tulajdonosok döntő többsége a második világháborúig élt a Kis-Svábhegyen. Az épületegyüttes jómódú, azonos foglalkozású és társadalmi helyzetű családok részére készült, akik a korszak neves bírái, ügyészei voltak, és közülük sokan, hivatali munkájuk mellett komoly tudományos tevékenységet is folytattak. Műveltségük, életstílusuk, családi és közösségi kapcsolatrendszerük okán, viszonylag zárt társadalmi csoportot alkottak,
A telep eredeti formájában a II. világháborúig maradt fenn. Az internátus és a mellette álló bérház a háborúban megsemmisült. A villatelep, mint egységes lakó - és építészeti egység is megszűnt 1945 után. A második világháború pusztítása, az ötvenes évek politikája, a kitelepítések, és a lakások államosítása is nagyarányú lakosságcserét eredményezett. Az eredetileg egy-egy családnak tervezett villákat államosították, azokat nagyságtól függően három, öt lakásra osztották.
A házakat – részben a külső átalakítások, hozzáépítések, toldalékok következtében – alig lehet beazonosítani. Csak néhány vadszőlővel benőtt, felújítás nélküli házon tűnik elő az indák alatt megbúvó régi díszítés. Ha valaki mégis kíváncsi az egykori bírói, ügyészi telep hangulatára, akkor a Ráth György utca néhány igényesen felújított villáját ajánljuk figyelmébe.
(Forrás: az Ügyészek Országos Egyesülete honlapjának történeti összefoglalója, valamint A Bíró és Ügyész utca titka a Kis-Svábhegyen című, Kozma-pályázatra írt pályamunka részletei)