A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint előbb megölte a szüleit, majd amikor a rendőrök emiatt intézkedtek vele szemben, az egyik rendőrt is mellkason akarta szúrni.
A Központi Nyomozó Főügyészség – több ember, részben hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárása alatt, részben a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt – indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint a 2024. május 24-ét megelőző napokban Budapesten, a IV. kerületi lakásukban egy éles és hegyes eszközzel olyan súlyosan bántalmazta idős szüleit, hogy a sértettek életüket vesztették, majd a vele szemben 2024. május 24-én intézkedő rendőrt egy vadásztőrrel mellkason akarta szúrni.
A gyanúsított a nyomozási bíró előtt, a letartóztatása elrendelése tárgyában tartott ülésen beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.
A nyomozási bíró a beismerő vallomás ellenére – egyetértve az ügyészi indítvánnyal – a szökés, illetve elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel egy hónapi időtartamra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
Az ügyben korábban kiadott sajtóközlemény itt olvasható: