A Budapesti Királyi Ügyészség nyomtatott iratzáró pecsétje

A kirá­lyi ügyész­ség­ről szóló 1871. évi XXXIII. tör­vény­cikk indok­lá­sa leszö­gez­te, hogy létre kell hozni a köz­vá­dat kép­vi­se­lő intéz­ményt, mely­nek kap­csán elen­ged­he­tet­len, hogy „a bíró, a köz­vád­ló és a védő külön ter­mé­sze­tű teen­dői elvá­lasz­tas­sa­nak és egy­más­tól füg­get­len köze­gek­re bízas­sa­nak”. A köz­vád­ló pedig „csak az állam köze­ge lehet, mivel a bün­te­tő tör­vé­nyek áthá­gói magát a jog­ren­det és így az összes tár­sa­dal­mat is sér­tik”. 

Ezzel a tör­vé­nyi aktus­sal jött létre a magyar kirá­lyi ügyész­ség, amely­nek nyo­mán 1871. szep­tem­ber 18-án neve­zik ki a pesti kirá­lyi tábla mellé kirá­lyi főügyész­nek Kozma Sán­dort, aki meg­szer­ve­zi a modern kori magyar ügyészséget.

Az 1872-től fel­ál­ló új rend­szer­ben a kirá­lyi ügyész­ség két­szin­tű szer­ve­zet volt: ere­de­ti­leg 2, 1890-től 5, 1900-tól pedig 11 főügyész­sé­gi kerü­let léte­zett az íté­lő­táb­lák mel­lett. A szer­ve­zet alap­egy­sé­ge­it a tör­vény­szé­kek mel­let­ti ügyész­sé­gek alkották.

A Buda­pes­ti Kirá­lyi Ügyész­ség 1945. után előbb a Buda­pes­ti Állam­ügyész­ség, majd 1959-től a Fővá­ro­si Főügyész­ség nevet viseli.