Az ügyészség vádat emelt egy 21 éves ukrán férfival szemben, aki az ellene folyó eljárás során a bűnügyi felügyeletből akart elszökni.
A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a 21 éves férfival szemben folyt egy büntetőeljárás, melyben a férfi letartóztatását elrendelte a bíróság.
Az ügyben 2024 szeptemberében született ítélet, mely alapján a terheltet végrehajtandó szabadságvesztésre ítéleték, azonban az ítélet nem emelkedett jogerőre. A bíróság a férfi letartóztatását megszüntette, de elrendelte bűnügyi felügyeletét, azzal, hogy Győr város közigazgatási területét nem hagyhatja el.
A terhelt ennek ellenére 2024. október elején megszegte a bűnügyi felügyelet szabályait, és megpróbálta Ukrajna felé elhagyni az országot. A határátkelőn gyalogosan próbált átkelni, mikor feltartóztatták, és mivel gyanús volt a nála lévő –egyébként hamis- okirat, ezért előállították és elfogták.
Az ügyészség az ismét letartóztatásban lévő férfit fogolyszökés vétségével vádolja, mely bűncselekmény büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.