Főoldal » Az ügyészségről » Ügyészség 150 » A dánosi rablógyilkosságról

Majd’ egy éven át - 1907 nya­rá­tól 1908 tava­szá­ig - tar­tot­ta izga­lom­ban a dáno­si rab­ló­gyil­kos­ság az újság­ol­va­só köz­vé­le­ményt. A bru­tá­lis bűn­cse­lek­mény­sor 1907 júli­u­sá­ban tör­tént a mai Dán­szent­mik­ló­son, az egy­ko­ri Dáno­son, ahol egy kara­ván tag­jai meg­öl­ték és kifosz­tot­ták a helyi csár­da tulaj­do­no­sát, csa­lád­ját, majd fel­gyúj­tot­ták az épü­le­tet. A köz­vé­le­ményt oly­annyi­ra meg­ráz­ta az eset, hogy dr. Gáll Endre, a Pest­vi­dé­ki Kirá­lyi Ügyész­ség veze­tő­je – nyári sza­bad­sá­gát meg­sza­kít­va – átvet­te az ügyet kol­lé­gá­já­tól és maga kép­vi­sel­te a vádat. Ahogy a bűn­cse­lek­ményt, úgy a 32 napon át tartó tár­gya­lást is rend­kí­vü­li érdek­lő­dés övez­te. Csak a vár­me­gye­há­za – a mai Buda­pes­ti Főpol­gár­mes­te­ri Hiva­tal – köz­gyű­lé­si terme volt alkal­mas az esküdt­szék, a 17 vád­lott, a védők, és a nagy­szá­mú közön­ség befo­ga­dá­sá­ra. A tár­gya­lás hely­szí­nén még a napi jegyek kiosz­tá­sa elle­né­re is nagy volt a tumul­tus.

A három­órás vád­be­széd­re 1908. május 21-én került sor. Ebben dr. Gáll Endre kitért a sajtó sze­re­pé­re és az ügyet körül­ve­vő han­gu­lat­ra: „A köz­vé­le­mény­ben vala­mint az újsá­gok­ban és a köz­tu­dat­ban és a védő urak köré­ben is az a nézet ter­jedt el, hogy a Laka­tos Róza, vagy a Mur­zsa val­lo­má­sán alap­szik a vád. Ez ellen a fel­fo­gás ellen ünne­pé­lye­sen til­ta­ko­zom s kije­len­tem, hogy a vád nem a cigány­gye­re­kek val­lo­má­sa­in alap­szik, hanem annak főerős­sé­gei a bűn­je­lek. Ezek teszik azt a vas­ke­re­tet, mely­be a vád bele­il­lesz­ke­dik…” A vád­be­szé­det a tár­gya­lás közön­sé­ge zajos tet­szés­sel fogad­ta, „álta­lá­nos elis­me­rés hono­rál­ta azt a nyu­godt, fölé­nyes biz­tos­sá­got, amellyel beszé­de során a bizo­nyí­tás hatal­mas anya­gá­val bánt”.

Dr. Gáll Endre – későb­bi koro­na­ügyész – sike­ré­vel zárult az ügy. A kara­ván tag­ja­i­nak bűnös­sé­gét az esküdt­szék mond­ta ki, amely össze­sen 334 kér­dést kapott, ami abszo­lút rekord volt nem csak a magyar­or­szá­gi esküdt­bí­rás­ko­dás rövid, de a kül­föl­di esküdt­bí­rás­ko­dás tör­té­ne­té­ben is.

A máig élő legen­dák­kal ellen­tét­ben, a bíró­ság egyéb­ként végül sen­kit sem kül­dött bitó­fá­ra.

(For­rás és továb­bi rész­le­tek: Ibo­lya Tibor: A dáno­si rab­ló­gyil­kos­ság ügyé­sze: Dr. Gáll Endre Ügyé­szek lapja 2pp. 21-32., 12 p. 2014.)