Esedékessé vált a KUN-MEDIÁTOR ügy vádlottjával szemben elrendelt bűnügyi felügyelet indokoltságának felülvizsgálata, mellyel összefüggésben a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a kényszerintézkedés további fenntartására tett indítványt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség az ún. KUN-MEDÁTOR ügyben a többi között különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a vádlott ellen. A vád szerint a terhelt cselekményeivel több mint 760 személyt károsított meg. Volt olyan sértett, aki több mint 1 milliárd forinttal károsodott, de sokan voltak olyanok is, akik több tíz millió forintot veszítettek a vádlottal kötött „üzleti befektetés” miatt.
D. Sándorné a gyanúsítotti kihallgatását megelőzően külföldre távozott és ott közel másfél évig elrejtőzött annak érdekében, hogy kivonja magát a büntetőeljárás hatálya alól, kézre kerítésére a belize-i hatóságok közreműködésével került sor. A vád szerinti cselekményei jelentős tárgyi súlyúak, elítélése esetén hosszú tartamú büntetéssel kell számolnia.
A terhelt 2016. év december 16-tól letartóztatásban volt. Mivel annak tartama elérte a törvényi maximumot, az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2019. december 10-én arról döntött, hogy a letartóztatás megszűnésétől a terhelt bűnügyi felügyeletét rendeli el a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazása mellett. A vádlottal szemben alkalmazott kényszerintézkedés indokoltságának felülvizsgálata ismételten esedékessé vált.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az eljárási cselekményen történő jelenlét biztosítása, a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése érdekében a vádlott bűnügyi felügyeletének változatlan magatartási szabályok mellett történő további fenntartását indítványozta.
A kényszerintézkedés felülvizsgálatáról az arra hatáskörrel rendelkező Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.