A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség letartóztatását indítványozza annak a férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint 2010-ben Máriapócson megölt egy idős férfit.
2010 szeptemberében Máriapócson a családi házában holtan találtak a rokonai egy idős férfit. A rendőrség emberölés bűntette miatt indított széleskörű nyomozást, azonban ez nem járt eredménnyel, mert az elkövető kilétét nem sikerült megállapítani, ezért két év elteltével a nyomozást fel kellett függeszteni. 2020 augusztusában a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda magához vonta az ügyet, és elrendelte az eljárás folytatását, mert új bizonyíték merült fel, amit korábban még nem vizsgáltak meg. Az újabb szakértői vizsgálat alapján megalapozottá vált a gyanú, hogy az emberölést a jelenleg is erőszakos bűncselekmények miatt fegyházbüntetését töltő személy követte el, ezért őt a rendőrség 2021 februárjában gyanúsítottként hallgatta ki.
A gyanúsított egyébként tagadja a bűncselekmény elkövetését, azonban a védekezését több bizonyíték is cáfolja, illetve jelenleg is folynak olyan nyomozati cselekmények, amelyek alátámaszthatják még jobban a bűnösségét.
A férfi 2021. május 28-án szabadulna a fegyházból, azonban az ügyészség szerint fennáll a veszélye, hogy megszökne, elrejtőzne a hatóság elől, ezért indokolt őt egy hónapra letartóztatni.