Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg az ügyészség azt a huszonhárom éves férfit, aki a Salgótarjánból Hatvanba tartó vonat utasaival kötekedett, majd Pásztón rátámadt a forgalmi szolgálattevőre.
A vád szerint az ittasan az utasokkal Salgótarjántól folyamatosan kötekedő vádlottat 2019. március 6-án, 19 óra után, a viselkedése miatt, a MÁV egyenruháját viselő pásztói forgalmi szolgálattevő és ugyancsak egyenruhás munkatársai, Pásztón az utasok kérésére és nyugalma érdekében leszállították a vonatról.
Az eljárást sérelmező és az ittassága miatt uralmát elvesztett vádlott a peronon szitkozódva, hangoskodva és fenyegetőzve rátámadt a forgalmi szolgálattevőre, aki a további konfliktus elkerülése érdekében bement a forgalmi irodába és becsukta annak ajtaját. A vádlott azonban nem tágított, az ajtó egyik üvegét ököllel betörte és bement az irodába, majd megpróbálta megütni a sértettet, aki lefogta őt és kituszkolta a helyiségből.
A vádlott ezután az állomás egyik szemeteskukájának műanyag elemét levéve visszament az irodába és azzal többször a sértettre ütött, kiütötte a kezéből a telefonját, továbbá megrongálta a vasúti hangosbemondó kapcsolóját is.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a férfi ellen, melyben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és a nyomozás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére kötelezését indítványozta vele szemben.