A Siófoki Járási Ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt az elfogását követően 3 napon belül gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a 42 éves budapesti férfival szemben, akit miután Siófokon tetten értek egy lopáson, néhány nappal később újra próbálkozott Zamárdiban, de ekkor is elfogták a rendőrök.
A többszörösen büntetett előéletű, a legutóbbi fegyházbüntetéséből néhány hónapja szabadult férfi 2018. július 31-én betért az egyik siófoki áruházba, ahol először egy 28.000,-Ft értékű mobiltelefont akart ellopni, azonban a készülék dobozát nem tudta felfeszíteni. Ezt követően 12.000,-Ft értékben ruhaneműket és egy sporttáskát vett magához, melyekkel fizetés nélkül akart távozni, de az áruház biztonsági szolgálata ezt megakadályozta.
A férfi nem tanult az esetből, és 2018. augusztus 1. napján visszatért a Balatonra. Ekkor egy Zamárdiban lévő ruhaüzletbe ment be, ahonnan 35.000-Ft. értékben lopott el ruházati termékeket és strandcikkeket, melynek során kifigyelte azt is, hogy nagyobb értékű készpénzt tartanak a bolt hátsó helyiségében. A vádlott kis idő elteltével visszatért a boltba, majd a hátsó helyiségbe észrevétlenül besurranva 713.000,-Ft. készpénzt tulajdonított el.
A rendőrök azonban résen voltak, és még Zamárdiban őrizetbe vették a vádlottat, akitől visszaszerezték a boltból ellopott készpénzt és az egyéb értékeket is.
A Siófoki Járásbíróság – osztva az ügyészség álláspontját - a többszörös és különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben 2 év 6 hónap fegyházbüntetést és 3 év közügyektől eltiltást szabott ki. A bíróság az ügyészség indítványára a vádlott letartóztatását is elrendelte.