A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség indítványára a bíróság elrendelte annak a 19 éves fiatalembernek a letartóztatását, aki korábbi, rablás és lopás miatt kiszabott börtönbüntetéséből szabadulva, a feltételes szabadságra bocsátás tartama alatt sorozatban követett el újabb vagyon elleni bűncselekményeket.
A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. október 27. napjára virradóan, Tiszatarjánban a lakásukba, illetve a portájukra bemenve három sértettől tulajdonított el különböző használati tárgyakat, cselekményenként 50.000 forintot meg nem haladó értékben. A nyomozás során megállapítást nyert az is, hogy a gyanúsított 2018. júniusától még további három helyi lakos sérelmére követett el lopást, illetve 2018. augusztus 16-án, előzetes szóváltást követően egy ismerősét is bántalmazta Tiszatarjánban az utcán.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a férfit lopás vétségével és garázdaság vétségével gyanúsítja, aki beismerő vallomást tett.
A Tiszaújvárosi Járásbíróság az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően állapította meg, hogy a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, és a bűnismétlés veszélye, ezért 1 hónapra elrendelte a letartóztatását.