A Gyöngyösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, akit a lopást követően az áruház biztonsági őrei visszatartottak.
A vád szerint a férfi tavaly decemberben egy gyöngyösi áruházból 73.433 forint értékben lopott el különböző termékeket, elsősorban illatszereket. A tolvaj az áruvédelmi eszköz eltávolítása után a zsákmányát a táskájába pakolta, majd kisétált az üzletből. A tervébe azonban hiba csúszott, mert a kijárat előtt a biztonsági őrök megállították és ellenőrizték. Ekkor a férfi a táskájából kibújva futásnak eredt, azonban a két őrnek sikerült őt a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartani. A várakozás során az elkövető kitartóan ütéssel, rúgással és harapással próbált elmenekülni a biztonságiak szoros felügyelete alól.
A vádlott magatartása alkalmas volt arra, hogy az áruház vásárlóiban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
A vád tárgya kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és garázdaság vétsége.
A Gyöngyösi Járási Ügyészség a vádiratában közérdekű munka kiszabására tett indítványt.
A felvételt egy biztonsági kamera rögzítette.