A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a 20 éves férfi ellen, aki lakásának erkélyén virágládában termesztette a saját fogyasztásra szánt kendernövényeket.
A vádlott 2020 nyarán egy ismerősétől kapta azokat a kannabisz magokat, amiket salgótarjáni társasházi lakásának erkélyén virágládába ültetett. A növényeket rendszeresen gondozta, és a kikelt kábítószer tartalmú növényekből rendszeresen fogyasztott is.
A férfi lakásán a rendőrség 2020 júliusában tartott kutatást, 12 tő növényi egyedet foglaltak le, ezek mindegyike magról szaporított kender egyed volt. A növényekben jelenlevő kábítószer-hatóanyag nem érte el a csekély mennyiség felső határát, ugyanakkor a növényi egyedek száma meghaladta az 5 tőnyi mennyiséget, ezért az ügyészség a 20 éves férfi ellen csekély mennyiséget meghaladó kábítószer termesztésével elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt emelt vádat.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben – tárgyalás tartása nélkül – felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és a lefoglalt növényi egyedek elkobzására tett indítvány, ezen kívül a férfinek az ügyészség indítványa szerint meg kell fizetnie a tetemes, mintegy 375.000 Ft bűnügyi költséget is.
Az ügyről kiadott, fotókat is tartalmazó rendőrségi sajtóközlemény az alábbi linken érhető el: