A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség jogtalan elsajátítás és orgazdaság vétsége miatt emelt vádat a 45 éves férfi és a 64 éves nő ellen.
Ismeretlen tettes 2017. szeptember végén Salgótarjánban, az egyik áruháznál parkoló gépkocsiból ellopta a tulajdonos kézitáskáit, 120.000 forint készpénzzel, okmányokkal, bankkártyákkal, mobiltelefonnal, karórával és egyéb tárgyakkal együtt.
Az I. rendű vádlott, a 45 éves salgótarjáni hajléktalan férfi a Beszterce lakótelepen a szeméttáró mellett megtalálta a két kézitáskát, amelyekből a készpénz ekkor már hiányzott. Az elkövető a táskákat a bennük lévő értékekkel együtt, összesen 250.000 forint értékben magához vette. Ezután egy – azóta elhunyt – hajléktalan társának megmutatta a táskákat, azokból az ismerőse a mobiltelefont és egy bankkártyát kivette. A férfiak elhatározták, hogy a táskákat felajánlják egy nőismerősüknek, a II. rendű vádlottnak azért, hogy a kapott pénzen italt vegyenek.
Ennek megfelelően a férfiak felkeresték a nőt, aki tudta, hogy hajléktalanok, az utcán élnek, így az értékes női divattáskákat kizárólag bűncselekmény útján szerezhették meg, ennek ellenére 500 forintot és kávét adott nekik a táskákért cserébe. A rendőrök a táskákat - a bennük megmaradt 194.500 forint értékkel együtt - a II. rendű vádlottnál lefoglalták, és a tulajdonosnak visszaadták.
Az ügyészség az I. rendű vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta jogtalan elsajátítás vétsége miatt, míg az orgazdaság vétségével megvádolt II. rendű vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság fog dönteni.