Jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Szerencsi Járási Ügyészség azzal a férfivel szemben, aki Prügyön megpróbált elvinni egy személygépkocsit, majd miután nem tudta beindítani, dühében jelentősen megrongálta a járművet.
2019. szeptember hónap végén a hajnali órákban a vádlott Prügy településen az egyik ház előtt észrevett egy lezáratlan állapotú személygépkocsit. Úgy döntött, hogy kocsikázik vele, ezért beült az autóba és megpróbálta beindítani. Azonban ez nem sikerült, mivel a tulajdonos meghibásodás miatt előző nap kiszerelte belőle az akkumulátort.
A vádlott, azon hogy nem tudta elvinni az autót, annyira feldühödött, hogy 300.000 Ft értékű rombolást végzett benne azzal, hogy eldeformálta a kormányt, a jobb első légzsákot és a rádiót kitépte a műszerfalból, felszakította a kormány alatti burkolatot, és az autó csaknem teljes elektronikus vezetékrendszerét széttépdeste.
A tulajdonos észrevette a cselekményt, rögtön értesítette a rendőrséget, kiérkezésükig a vádlottat visszatartotta.
A Szerencsi Járási Ügyészség másnap jármű önkényes elvétele bűntette kísérlete és rongálás vétsége miatt a Szerencsi Járásbíróság elé állította az egyébként többszörös visszaeső vádlottat. A bíróság a váddal egyezően mondta ki bűnösségét, 3 év fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Mivel az ítélet a kihirdetéskor nem emelkedett jogerőre, az ügyészség indítványában foglalt indokokkal egyezően a bíróság elrendelte letartóztatását.