A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség ezen őrizetbe vett gyanúsított esetében is szükségesnek ítélte meg a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását, ezért a letartóztatás elrendelését indítványozta.
A nyomozó ügyészség az elmúlt napokban végzett nagyszabású bűnügyi akciója keretében a Budapesti Javítóintézet újabb dolgozóját gyanúsította meg, ezzel hét főre emelkedett az ügy gyanúsítottjainak száma.
A megalapozott gyanú szerint a pár éve pszichológusként, majd nevelőként foglalkoztatott nő több alkalommal is bántalmazta az intézményben letartóztatásban lévő fiatalkorúakat. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a bántalmazások nem minden esetben okoztak sérülést, de néhány letartóztatott fiatalkorú személy kisebb sérülést szenvedett.
Az ügyészség a nőt közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, továbbá könnyű testi sértés vétségével gyanúsítja.
Mivel fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné a bizonyítást, továbbá szabadságvesztéssel járó újabb bűncselekményt követne el, a nyomozó ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el letartóztatását. A kényszerintézkedés tárgyában a nyomozási bíró a mai napon dönt.
A két hónapja ügyészségi hatáskörben folyó nyomozásban eddig hét gyanúsított van. A most letartóztatni indítványozott terhelten kívül öten letartóztatásban vannak, egy személy pedig bűnügyi felügyelet hatály alatt áll.
Az ügyben korábban kiadott ügyészségi közlemények és nyilatkozat itt érhetőek el:
- https://ugyeszseg.hu/ugyeszsegi-hataskorben-folytatodik-tovabb-a-nyomozas-a-szolo-utcai-javitointezet-ugyeben-a-legfobb-ugyeszseg-sajtokozlemenye/
- https://ugyeszseg.hu/ugyeszsegi-nyomozati-cselekmenyek-a-szolo-utcai-javitointezet-ugyeben-a-kozponti-nyomozo-fougyeszseg-sajtokozlemenye/
- https://ugyeszseg.hu/a-kozponti-nyomozo-fougyeszseg-nyilatkozata-az-un-szolo-utcai-ugyrol/
- https://ugyeszseg.hu/ujabb-gyanusitasok-a-szolo-utcai-javitointezet-ugyeben/
- https://ugyeszseg.hu/penzmosassal-is-gyanusitja-a-nyomozo-ugyeszseg-a-szolo-utcai-javitointezet-volt-igazgatojat/
- https://ugyeszseg.hu/a-szolo-utcai-javitointezet-volt-igazgatoja-letartoztatasanak-meghosszabbitasat-inditvanyozta-az-ugyeszseg/
- https://ugyeszseg.hu/uj-gyanusitott-a-szolo-utcai-javitointezet-ugyeben/
- https://ugyeszseg.hu/a-nyomozo-ugyeszseg-szeles-koru-eljarasi-cselekmenyeket-vegez-aszolo-utcai-javitointezetugyeben/
- https://ugyeszseg.hu/a-nyomozo-ugyeszseg-a-mai-akcioja-soran-eddig-ket-fot-vett-orizetbe-es-egy-tovabbi-szemelyt-allitott-elo-az-un-szolo-utcai-ugyben/
- https://ugyeszseg.hu/a-nyomozo-ugyeszseg-mai-akcioja-soran-harom-fore-emelkedett-az-orizetbe-vett-szemelyek-szama-az-un-szolo-utcai-ugyben/
- https://ugyeszseg.hu/a-nyomozo-ugyeszseg-ma-tovabb-folytatja-a-megkezdett-bunugyi-akciot-az-un-szolo-utcai-ugyben/
- https://ugyeszseg.hu/a-nyomozo-ugyeszseg-tegnap-kezdodott-akcioja-nyoman-immar-het-terheltje-van-az-un-szolo-utcai-ugynek/
- https://ugyeszseg.hu/a-heten-kihallgatott-ujabb-gyanusitottak-letartoztatasat-inditvanyozta-az-ugyeszseg-az-un-szolo-utcai-ugyben/