A 33 éves férfi a vád szerint két különböző alkalommal is megjelent ugyanannál a hostelnél azért, hogy annak lakóitól értékeket tulajdonítson el.
A vádirat szerint a vádlott 2016. június 5-én, hajnalban, egy V. kerületi hostelben benyitott az egyik harmadik emeleti szobába, és mivel az ajtó nem volt kulcsra zárva, oda bement azért, hogy értékeket tulajdonítson el. A férfi kihasználva azt, hogy a szobában tartózkodó mindkét külföldi vendég aludt, magához vett egy mobiltelefont, egy pénztárcát, készpénzt (forintot és valutát), valamint egy bankkártyát és egy kulcsot, majd távozott a helyszínről.
Az általa eltulajdonított értékek összege mintegy 50.000 forint volt.
Több mint két hónappal később, 2016. augusztus 12-én, a vádlott ismét megjelent ugyanazon a szálláson azért, hogy besurranás módszerével a hostel lakóitól értékeket tulajdonítson el. Ekkor egy szintén külföldiek által lakott első emeleti szobába nyitott be, ahonnan táblagépet, táskát, útlevelet vitt magával; az elkövetési érték ebben az esetben is kb. 50.000 forintra tehető.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség két rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntette, valamint lopás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A vádlott esetében a büntetési tétel – a halmazati szabályokra is figyelemmel – hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.