A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és szexuális erőszak bűntette miatt.
A vádirat szerint a vádlottak 2019. november elején egy borsodi kistelepülésen az esti órákban találkoztak az egyikük házában. Itt megbeszélték, hogy bemennek a szemközti ingatlanba ahol a 85 éves egyedül élő sértett nő lakott, azzal a céllal, hogy készpénzt szerezzenek tőle. Megvárták, mire teljesen besötétedett, a házat hátulról a szántóföld felől közelítették meg, a nyitott kertkapun bementek az udvarra, majd a bejárati ajtót ismeretlen módon kinyitva, bejutottak az épületbe. Egyikük magával vitt egy 50 cm hosszúságú hajlított tömör vasdarabot.
A házban az utca felőli szobában meglátták a sértettet, hátulról azonnal rátámadtak, és legalább négyszer fejen ütötték. Az időskorú nő a földre esett, a vádlottak viszont nem hagyták abba a bántalmazását, újra a fejét és az arcát ütlegelték igen nagy erővel, további három alkalommal.
A sértett megpróbált védekezni, de ez teljesen eredménytelen volt. A földön fekvő, még élő, de eszméletlen állapotban lévő sértett sérelmére az egyik vádlott szexuális cselekményt végzett. A vádlottak ezután kutatni kezdtek a házban, és a megtalált ismeretlen összegű készpénzzel eltávoztak.
A bántalmazás következtében a sértett olyan súlyos, roncsolt koponyasérüléseket szenvedett el, amelyek következtében a helyszínen meghalt. A sérülések elszenvedése az átlagost meghaladó testi, lelki gyötrelemmel járt.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottak közül három vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást, míg egy vádlottal szemben határozott tartamú fegyházbüntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.