A Szegedi Ítélőtábla az ún. Kun-Mediátor ügy vádlottjával szemben elrendelt bűnügyi felügyelet indokoltságának időszakos felülvizsgálata során a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a bűnügyi felügyeletet továbbra is fenntartotta.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség az ún. Kun-Mediátor ügyben 2017. június 2-án, többek között, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a terhelt cselekményeivel több, mint 760 személyt károsított meg. Volt olyan sértett, aki több mint egymilliárd forinttal károsodott, de sokan voltak olyanok is, akik több tíz millió forintot veszítettek a vádlottal kötött „üzleti befektetés” miatt.
A terhelt a gyanúsítotti kihallgatása előtt külföldre távozott és közel másfél évig elrejtőzött azért, hogy kivonja magát a büntetőeljárás alól. Kézre kerítésében a belize-i hatóságok működtek közre.
A vád szerinti cselekményei jelentős tárgyi súlyúak, elítélése esetén hosszú tartamú büntetéssel kell a terheltnek számolnia. Mivel a terhelt letartóztatásának tartama elérte a törvényi maximumot, az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2019. december 10-én a letartóztatást megszüntette és a terhelt bűnügyi felügyeletét rendelte el, a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazása mellett.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a vádlott eljárási cselekményen történő jelenlétének biztosítása, a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése érdekében a bűnügyi felügyelet változatlan magatartási szabályok mellett történő további fenntartását indítványozta.
A Szegedi Ítélőtábla a fellebbviteli főügyészség indítványában írtakat osztotta és a vádlottal szembeni bűnügyi felügyeletet 2019. január 28-án hozott határozatával továbbra is fenntartotta.