A prostitúció elősegítésének bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság a mai napon elrendelte két gyanúsított bűnügyi felügyeletét.
A Központi Nyomozó Főügyészség – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével – büntetőeljárást indított épület rendelkezésre bocsátásával elkövetett prostitúciós tevékenység elősegítésének bűntette és más bűncselekmény miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi a Kecskeméten üzemeltetett szálláshelyei egyes apartmanjait prostitúciós tevékenység céljára is kiadta, e tevékenységében őt egy, a Kecskeméti Járási Ügyészségen szolgálatot teljesítő ügyész is segítette.
A nyomozási bíró a mai napon meghozott végzésével mindkét személy bűnügyi felügyeletét elrendelte azzal, hogy a férfi és az ügyész a lakóhelyét engedély nélkül nem hagyhatja el.
Az ügyésszel szemben a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette.