A garázdaság vétsége, kapcsolati erőszak bűntette, és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, akinek egy dohányboltban erőszakosan viselkedett.
A vádirat szerint az ittas férfi 2020. augusztus 29-én, egy esztergomi dohányboltban a sort megkerülve a pultoshoz lépett, aki jelezte, hogy ittas személyt nem szolgálhat ki, és kérte, hogy hagyja el az üzletet. A férfi erre dühösen kiabált, a pultost szidalmazta, kezeivel hadonászott és idegesen fel-alá járkált. Közben egy férfi és egy nő a pultnál vásároltak, ezt az ittas férfi viselkedése megzavarta, amit ők szóvá is tettek. Az elkövető erre dühösen kiabált a nővel és a vele lévő férfival, miközben indulatosan közelített feléjük. Az ittas férfi a nővel lévő férfit tenyérrel erősen ellökte, amely után az ellökött férfi vevő egy alkalommal arcon ütötte a fenyegetődző férfit, aki az ütés hatására a földre esett. Ezt követően a nő és a vele lévő férfi mentek ki az üzletből, amikor a vádlott a földről felállt, a nőt megpróbálta megütni, miközben nekitolta a pulton lévő plexifalnak. A nő védelmére kelt férfit az elkövető egyszer megütötte. A garázda férfi magatartásának egy harmadik férfi vetett véget, aki az utcáról beszaladva őt lefogta és a rendőrök kiérkezéséig úgy tartotta.
A férfi 2019. decemberétől 2020. március 28-ig az esztergomi lakásban a vele egy háztartásban élő 74 éves édesanyját napi szinten szidalmazta, a szóváltások közben rendszeresen bántalmazta, emiatt sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. Az elkövető 2020. januárjában megütötte az édesanya jobb szemét, márciusban a bal karját is. A férfi 2020. március 28-án arcon többször ütötte a sértettet, a falnak lökte, kezét megütötte.
Az édesanyjának a bal szeme alatt hámhorzsolása, bevérzése keletkezett, a jobb kezének középső ujja megduzzadt és bal karja eltört.
Az esztergomi rendőrség nyomozását követően benyújtott vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfit halmazati büntetésül börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje.
A cselekményt az üzlet kamerája rögzítette.