A Pécsi Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat egy nő ellen, aki alkalmi szexuális partnerét meglopta.
A vádirati tényállás szerint a nő prostituáltként dolgozott. 2024 júliusában Pécs egy külterületi buszmegállójában kuncsaftra várakozva állt. A sértett gépkocsijával a buszmegálló mellett haladt el, amikor felfigyelt a vádlottra, megállt, majd felvette gépkocsijába. Ezt követően megállapodtak abban, hogy a vádlott a sértettnek 5.000 forintért szexuális szolgáltatást nyújt, ezért egy kevésbé forgalmas részre hajtottak.
A vádlott időközben felfigyelt arra, hogy a sértett gépkocsijának középkonzoljában tartott pénztárcában nagyobb összegű készpénz van, ezért elhatározta, hogy ellopja. A nő a nemi aktus közben a pénztárcából 210.000 forint készpénzt kivett, melyet a melltartójában elrejtett. A vádlott sürgetésére a sértett visszaszállította a nőt a buszmegállóba, azonban miután a gépjárművel megálltak, a vádlott hirtelen kipattant a gépkocsiból és elfutott. A sértett ekkor észlelte pénzének hiányát.
Az elkövető cselekménye a lopás vétségének a megállapítására alkalmas.