A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség lopás vétsége miatt nyújtott be vádiratot az ellen a nő ellen, aki - a vád szerint - egy munkatársától lopott.
A vádirat szerint a vádlott takarítóként dolgozott 2025. február 20-án, amikor a munkahelyére megérkezett a kolléganője, a sértett és a nála lévő táskát a női mosdóban egy szék alá tette. A sértett távozását követően a vádlott a táskából kivette a pénztárcát, amelyben 23.000 forint készpénz, közokiratok és egyéb igazolványok voltak, majd azzal elindult a közeli parkba. Menet közben a pénztárcából kivette a 23.000 forintot és azt a közelben lévő játszótér homokozójába rejtette el, majd a pénztárcát és az okiratokat a környéken lévő kukákba bedobta.
A sértett rövid időn belül észrevette tárcájának hiányát, rendőri segítséget kért. A helyszínre érkező hajdúszoboszlói rendőrök a vádlott elszámoltatását követően a kukákban megtalálták a sértett pénztárcáját, okiratait és egyéb igazolványait.
A rendőröknek a vádlott nem árulta el a pénz hollétét, majd miután az elszámoltatása véget ért, visszament a játszótérre, a homokból kiásta a lopott pénzt és azt elköltötte.
A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen lopás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Hajdúszoboszlói Járásbíróságra. A büntetővégzés meghozatalát célzó vádiratban indítványozta, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki.