Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja a Hevesi Járási Ügyészség azt az anyát és a lányát, akik éveken át adtak el tiltott szereket Tarnaörsön, főként helyieknek.
A vádlottak több más családtagjukkal együtt közös háztartásban éltek a falu szélén. Munkát nem vállaltak, kettejük legális jövedelme a lány számára rendszeresen folyósított ápolási segélyre korlátozódott, amit alkalmanként a velük lakó rokonok bevételei egészítettek ki.
A két nő 2015-ben állapodott meg abban, hogy szűkös anyagi helyzetük javítása érdekében illegális drogkereskedelmet folytatnak a környéken. Ehhez digitális mérleget és mérőkanalakat vásároltak, majd kapcsolatba léptek azokkal a jászsági illetőségű személyekkel, akiktől az új pszichoaktív anyagokat beszerezhették. Ezek értékesítésében azután mindketten aktívan részt vettek, mind az anya, mind a lánya a lakáson árulta a szereket, kiszolgálta az oda érkező alkalmi érdeklődőket és rendszeres vevőket, akiknek - nagyobb tétel vásárlása esetén kedvezménnyel - előre porciózott adagokat adtak el, csomagonként 500 forintért.
Az értékesítésre szánt tiltott anyagot a nők a lakóház különböző helyiségéiben elrejtve tárolták, így jutott a porokból az étkezőbe, az előszobába, sőt még a konyhai páraelszívóba is.
A pszichoaktív hatású drogok kereskedelme révén a vádlottak több mint négymillió forint bevételre tettek szert 2019 júliusának végéig, amikor a nyomozó hatóság az anyát őrizetbe vette, majd őt a bíróság letartóztatásba helyezte.
A Hevesi Járási Ügyészség bűnszövetségben, részben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja az asszonyokat, akikkel szemben főbüntetésül végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. Az ügyészség emellett indítványozta azt is, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el a két elkövetőt a közügyek gyakorlásától, rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást, és ezen túlmenően kötelezze őket a nyomozás során keletkezett csaknem 800.000 forint bűnügyi költség megfizetésére is.