A Zala Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben, akik életveszélyesen bántalmazták ismerősüket.
A vádirat szerint az 56 éves férfi évek óta ismerte a sértettet, akinek rendszeresen végzett alkalmi munkákat. A sértett 2025. március 14-én, este átment a férfi házába, ahol folytatták a reggeli italozást, melybe bekapcsolódott a 30 éves vádlott.
Az ittas vádlott és a sértett a konyhában szóváltásba keveredett, az ismerős egy tapétavágó késsel megvágta a vádlott kisujját. A férfiak dulakodtak. a földre kerültek, ekkor a vádlott ököllel arcon ütötte a férfit, aki a földön maradt. A bántalmazásba a szintén ittas, fiatalabb vádlott bekapcsolódott, mindketten többször megütötték és megrúgták a sértettet.
A fiatalabb támadó tiltakozott a mentők kihívása ellen, akiket végül a szomszédok értesítettek. A hívásra első alkalommal kiérkező mentőket az idősebb férfi elküldte azzal, hogy nincs ellátásra szoruló személy. A másodszor kiérkező mentők végül kórházba szállították az életveszélyes állapotban lévő sértettet.
A Zala Vármegyei Főügyészség a letartóztatásban lévő két férfit, mint társtetteseket, életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja.