Kifosztás bűntette és gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
A vádlott férfi 2016 áprilisában munkanélkülivé vált, így nem volt pénze. Egy délelőtti időpontban bement Halmajon a 91 éves sértett nő házába. Eredeti szándéka az volt, hogy pénzt kér, de végül ezt nem merte. Beszélgetni kezdtek az idős nővel, majd a vádlott kutatni kezdett a lakásban, amit a sértett nehezményezett.
A férfi egy fiókból magához vette a nő pénztárcáját és benne mintegy kétezer forintot. A nő emelt hangon követelte, hogy tegye azt le. A férfi ekkor ki akart rohanni a házból, de nem tudta kinyitni az ajtót, mert a sértett pont ott ült egy széken. Ahogy az ajtót felrántotta, az nagy erővel nekiütközött a széknek, melyen az idős nő ült. Ettől a szék felborult és a sértett esés közben beverte a fejét a falba.
Ekkor a vádlott megijedt és próbálta magához téríteni az eszméletlen sértettet. Végül lefektette az ágyba és még kicsit össze is takarított, majd távozott. A zsákmányolt pénzt Miskolcon elköltötte.
Az eséstől a sértett életveszélyes koponyasérülést szenvedett.
A főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő és korábban rablás miatt már elítélt férfival szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a bíróságnál.