A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség előzetes letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki 2018. április 16-án, a délutáni órákban, Székesfehérváron a járókelőkre lőtt.
A gyanú szerint a terhelt egy székesfehérvári lakóház hetedik emeletéről – ahol bérlőként lakott – kihívóan közösségellenesen, garázda módon, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, légpuskából lövéseket adott le öt sértettre, akik közül hárman könnyű sérülést szenvedtek, azonban súlyosabb sérülés kialakulásának is fennállt a reális veszélye. A lövések a sértettek combját, hátát és szemkörnyékét érték.
A gyanúsított büntetett előéletű, a bűnismétlés reális veszélye fennáll, valamint alaposan lehet tartani szökésétől, elrejtőzésétől.
Az ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntette miatt indítványozta az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását.
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon elrendelte a férfi letartóztatását, amelyet tudomásul vett.