A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akik egyike közel két évig kereskedett kábítószerrel Szegeden.
A gyanú szerint a sándorfalvi férfi 2015. évtől 2017. március 1-jei elfogásáig amfetamint, kannabiszt, illetőleg extasyt értékesített Szegeden. A nyomozás során eddig négy személyt azonosítottak be, akik rendszeresen vásároltak tőle kábítószert. Az egyik szegedi férfi maga is több, mint fél évig kereskedett a kábítószerrel. A rendőrség a lakásán kábítószer értékesítéshez és porciózáshoz szükséges eszközöket foglalt le.
A rendőrség 2017. március 1-jén állította elő a gyanúsítottakat. Egyikük ruházatából kábítószer tartalmú tabletták kerültek elő. A náluk alkalmazott gyorsteszt amfetamin fogyasztására pozitív jelzést mutatott.
A Szegedi Rendőrkapitányság a férfiakat kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítja.
Az ügyész az eljárás meghiúsításának veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye okán indítványozta az előzetes letartóztatásuk 1 hónapra történő elrendelését. A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, figyelemmel arra is, hogy az egyik gyanúsítottat 2016. november elején kábítószer birtoklásának vétsége miatt 1 év időtartamra próbára bocsátották, így a megalapozott gyanúval érintett újabb cselekményét a próbaidő alatt követte el.
A bíróság végzése nem jogerős. A gyanúsítottak és védőik a szabadlábon történő védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.