A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség ügyeleti intézkedésként előzetes letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki 2016. novemberében vörösréz vásárlási lehetőség ígéretével Sopron környékére csalt két sértettet, akiktől bántalmazás útján, jelenleg ismeretlen társaival, elvett 5.250.000 Ft készpénzt.
A bántalmazás következtében az egyik sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
A gyanúsított őrizetbe vételére elfogatóparancs kibocsátását követően, annak eredményeként került sor.
Az ügyészség indítványának indokai szerint továbbra is tartani lehet a gyanúsított elrejtőzésétől. Emellett a gyanúsított bűnügyi előéleti adataira tekintettel fennáll a bűnismétlés veszélye is, ezért szükséges a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése.
A bíróság osztotta az ügyészség álláspontját, a rablás miatt folyamatban lévő eljárásban egy hónapra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. A végzés nem jogerős.