A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség indítványára a nyomozási bíró előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki egy közös italozást követően rabolta ki alkalmi ismerősét.
A gyanú szerint a férfi 2017. április 16-án, este 8 óra körül a kisteleki buszállomáson ismerkedett meg a sértettel, majd együtt italoztak. Az italozást követően az utcán, egy kereszteződésben beszélgettek, melynek során a gyanúsított egy betonárokba lökte a sértettet, majd ezt kihasználva, a nadrágjának farzsebéből kivette pénztárcáját, a benne levő mintegy 23.000-Ft-tal együtt. A gyanúsítottnak még arra is volt ideje, hogy a földön fekvő sértett jobb farzsebébe az üres pénztárcát visszatette, s a helyszínt elhagyta. A sértett a bántalmazás során 8 napon túl gyógyuló alkarcsonttörést szenvedett.
A rablás bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a férfi előzetes letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését.
A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adva elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
A bíróság határozata a gyanúsított és védője fellebbezésének miatt nem emelkedett jogerőre.
A nyomozást a Kisteleki Rendőrkapitányság folytatja a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség felügyelete mellett.