Sportösztöndíjat utaltak tévesen egy nő számlájára, azonban ahelyett, hogy visszautalta volna, a vád szerint elköltötte. Az ügyészség a vádiratban próbára bocsátást és az okozott kár megfizetésére kötelezést indítványoz.
A vádirat szerint egy 23 éves nő észlelte, hogy a bankszámlájára 1.240.000 forintot utaltak. Az összeg nem a nőt, hanem egy sportösztöndíjast illetett volna meg, azonban tévesen a vádlott számlájára került. A nő a számlájára utalt összeget nem szolgáltatta vissza, hanem több részletben magára költötte.
A nyomozó hatóság a sportösztöndíjas feljelentése alapján elrendelt nyomozásban az esetet felderítette.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a nő ellen jogtalan elsajátítás vétsége miatt. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével – büntetővégzéssel – bocsássa próbára a vádlottat és kötelezze az okozott kár megfizetésére.
A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy, aki talált vagy a véletlenül, illetve tévedésből hozzá került idegen dolgot eltulajdonít, vagy 8 napon belül nem adja vissza, bűncselekményt, nevezetesen jogtalan elsajátítás vétségét követi el és a törvény szerint akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Emiatt fontos, hogy ha tisztázatlan eredetű összeg érkezik valaki számlájára, akkor annak minél előbb járjon utána, és ha az mást illet, utalja át, fizesse ki a jogosultnak.