A Pest Vármegyei Főügyészség állatvédelmi feladatai körében a járási főállatorvos eljárását kezdeményezte az állatvédelmi jogszabályok megsértése miatt.
Az állatok felelős tartása alapvető emberi kötelesség, hiszen az állatok kiszolgáltatottak, mindennapi jólétük, egészségük és biztonságuk teljes mértékben az emberi gondoskodástól függ. Attól a pillanattól kezdve, hogy egy állatért felelősséget vállalunk, nem csak erkölcsi kötelesség terhel, hanem egyben az állatvédelmi jogszabályok hatálya alá is kerülünk. Így van ez akkor is, ha más tulajdonában lévő vagy talált állatról van szó.
Jelen esetben is utóbbi történt, a férfi egy előző nap talált eb kapcsán mulasztott, melynek jogi felelősségre vonás lett a következménye. A férfi szigetszentmiklósi otthona előtt szállt be egy gépkocsiba, azonban amikor kijött, a kaput nem csukta be rendesen. A kutya így ki tudott szökni, de úgy mozgott, hogy a gépkocsi jobb elejének takarásába került. A jármű vezetője elindult, és a jobb hátsó kerékkel a kutya testén áthaladt, majd továbbment. Az eb ennek következtében elpusztult.
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény előírja, hogy az állattartó gondoskodni köteles az állat szökésének megakadályozásáról. Ez akkor is irányadó, ha talált állat befogadásáról van szó. Az ügyészség álláspontja szerint a férfi e kötelezettségét megszegte, ezért kezdeményezte az illetékes állatvédelmi hatóság eljárását. Az eljárás eredményeként a járási főállatorvos a férfit 450.000 forint állatvédelmi bírság megfizetésére kötelezte.