A Kiskunhalasi Járási Ügyészség erőszakkal elkövetett jármű önkényes elvételének bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt vádat emelt egy 32 éves helyi férfivel szemben, aki tavaly karácsony éjjel Balotaszálláson az élettársától erőszakkal, önkényesen megszerzett gépkocsival ittas állapotban közlekedve lesodródott az útról és fának ütközött. Négy nap múlva ismét ittasan, újból elkötötte ugyanezt az autót és tanyájára hajtott.
A 32 éves kiskunhalasi férfi 2018. december 24-én röviddel éjfél előtt ittas állapotban, gyalog közlekedett Balotaszálláson, amikor élettársa az apja személygépkocsijával megállt mellette. Az este folyamán előzőleg kirobbant veszekedés miatt feldúlt állapotban lévő férfi emelt hangon szidalmazni kezdte a nőt, erőszakkal kirángatta az autóból, kétszer pofon ütötte, majd a hátsó ülésre ültette. Amíg a férfi beült a vezetőülésbe, élettársának sikerült az autóból kiugrania és elrejtőznie. Ezután a vádlott az önkényesen, erőszakkal megszerzett gépkocsival Kiskunhalas irányába távozott. Útközben azonban elveszítette uralmát a jármű felett és a jobb oldali füves padkára sodródott, ahol egy jelzőtáblának és érintőlegesen egy fának ütközött. Ezután azonban még visszafordult és Balotaszállásra hajtott, ahol már a rendőrök várták. Szervezetében 2 ezreléket meghaladó véralkohol koncentráció volt.
Nem sokkal ezután, 2018. december 28-án délelőtt a férfi élettársa házánál megjelent és miután megtudta, hogy a nő nincs otthon, elhatározta, hogy a pár nappal azelőtt összetört és az udvaron álló autót ismét használatba veszi. A vádlott a benne lévő kulccsal az apósa tudta és belegyezése nélkül beindította az autót, majd azzal balotaszállási tanyájára hajtott. Rövidesen elszámoltatták a rendőrök és az autót a tulajdonosának visszaadták.
A büntetett előéletű férfit az ügyészség erőszakkal elkövetett jármű önkényes elvételének bűntettével és ittas járművezetés vétségével vádolja, ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza, továbbá azt, hogy a járművezetéstől is tiltsa őt el a bíróság. Ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.