A Békés Megyei Főügyészség 2017. március 31. napján tartotta összügyészi értekezletét, amelynek keretében sor került a főügyészség 2016. évi tevékenységének értékelésére. Az értekezleten jelen volt dr. Lajtár István legfőbb ügyészségi tanácsos, közjogi legfőbb ügyész helyettes is.
Dr. Veress Gabriella megyei főügyész a büntetőeljárások megyei és országos statisztikai adatainak elemzése során kitért az egyes bűncselekmény típusok számának az alakulására is. Kiemelte, hogy a Békés megyei ügyészi szervek csökkenő ügyforgalom mellett az időszerű munkavégzésben az előző évekhez hasonlóan javulást értek el, munkájuk emellett szakszerű és törvényes volt. A főügyész hangsúlyozta, hogy a munkavégzés személyi és tárgyi feltételei biztosítottak voltak a tavalyi évben.
A főügyészség 2016. évi büntetőjogi szakági tevékenységét dr. Berg Márta főügyész-helyettes értékelte. A büntetőjogi főügyész-helyettes beszámolójában hangsúlyozta, hogy az előző évben az ügyfeldolgozási idő és az eljárást gyorsító jogintézmények alkalmazása kapcsán is jelentős javulást értek el a megye ügyészségei. Javult továbbá a váderedményesség is, amely az országos átlagot meghaladó, 99,2%-os volt. A büntetőbírósági tevékenység kapcsán a főügyész-helyettes elmondta, hogy továbbra is jelentős az ügyészi fellebbezések száma, azok eredményessége a tavalyi évben közel 20%-kal emelkedett.
A büntetőjogi szakágéhoz hasonlóan, az ügyérkezés csökkenéséről számolt be a közérdekvédelmi szakterület értékelése során Rajnainé dr. Hugyecz Ilona közjogi főügyész-helyettes. Rámutatott arra, hogy az ügyforgalom csökkenése a jogszabályi környezet változásából adódott, azonban emellett a szakágra vonatkozó normák módosítása kihívást jelentett több területen, így a keresetlevelek elektronikus rendszeren keresztül történő benyújtása kapcsán is. A főügyész-helyettes elemezte továbbá a törvényességi ellenőrzési és magánjogi tevékenységet, valamint kitért a szakághoz tartozó büntetés-végrehajtási törvényességi felügyeleti feladatok ellátására is.
Dr. Lajtár István legfőbb ügyész helyettes a megye ügyészi szerveinek tevékenységét értékelve megköszönte az időszerű, szakszerű, törvényes és kiegyensúlyozott szakmai munkát, külön kiemelve a váderedményességet és a nyomozások feletti fokozott ügyészi felügyelet során tett intézkedések magas arányát. A legfőbb ügyész helyettes a 2017. év feladatai között tett említést az új büntetőeljárási törvény alkalmazására történő felkészülésről.