A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a vádlott ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.
A vádlott és a sértett élettársi kapcsolatban éltek a vádlott testvére által bérelt debreceni ingatlanban. Mindketten rendszeresen italoztak, munkahelyük nem volt, segélyekből éltek. A vádlott a bűncselekmény elkövetését megelőző időszakban féltékeny volt, ennek többször hangot is adott.
2017. június 3-án a sértett a kora délutáni órákban Hajdúhadházra utazott az édesapjához és gyerekeihez. A látogatást követően 23 óra körül érkezett meg Debrecenbe, majd a közeli parkban tartózkodó ismerőseitől tudomást szerzett arról, hogy a vádlott rendkívül feldúlt és agresszív állapotban van az ő távolléte miatt. A sértett ekkor úgy gondolta, hogy jobb ha később ér haza a közös lakásba, hátha addig az élettársa lehiggad.
Az asszony 2017. június 4-én hajnali 1 óra körül ment haza, ahol élettársa indulatos, felzaklatott állapotban fogadta. A sértett lefeküdt aludni, azonban a vádlott őt az ágyban ököllel az arcán és a fején megütötte és azzal fenyegette meg az asszonyt, hogy „Ezt nem fogja megúszni szárazon”. Az agresszív vádlott fejszéket vett magához, azokkal a levegőbe csapkodott és a sértettet megöléssel fenyegette.
A férfi ezt követően a jobb kezében tartott kisebbik fejszével célzottan a sértett feje felé ütött, azt azonban az asszonynak sikerült kivédenie úgy, hogy egy párnát tartott maga elé, ennek ellenére a fejsze a feje tetejét felsértette.
A nő félelmében kiabált, ami fokozta a vádlott agresszivitását, a nagyobbik baltát a jobb kezébe fogva, annak nyelével legalább öt esetben erőteljesen megütötte a sértett gyomrát, hasát és mellkasát.
Az ütések hatására az asszony rosszul lett, ezt látva a vádlott nem bántalmazta őt tovább. Az asszony csak reggel 9 óra után merte elhagyni a lakást és a közelben lévő autóbusz pályaudvaron dolgozóktól kért segítséget, akik látva az állapotát, mentőt hívtak.
A sértett a vádlott bántalmazása következtében a felsőtestén, mellkasán, karján és a fejtetőn 8 napon belül gyógyuló vágott, repesztett, illetve zúzódásos sérüléseket szenvedett. Ezen túlmenően léprepedése keletkezett kiterjedt hasűri vérzéssel, emiatt a lép eltávolítására került sor. A hasűri vérzést kiváltó léprepedés maradandó károsodást jelentő, közvetlen életveszélyes sérülés, a lépeltávolítás elmaradása esetén halálos eredmény is kialakult volna, az asszony életét a szakszerű orvosi segítségnyújtás mentette meg.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlott ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra, hogy a törvényszék a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használt fejszéket kobozza el.