A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, mert egy vita során olyan módon bántalmazta élettársát, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A vád szerint az elkövető korábban is féltékeny volt élettársára. A cselekmény napján közös italfogyasztás során is a nő telefonjában talált, egy férfi ismerősétől kapott sms-en vitatkoztak össze, amelynek során a férfi először puszta kézzel majd egy piszkavassal is bántalmazta a nőt.
A sértett a fürdőbe menekült, ahonnan értesítette a rendőrséget, de az elkövető oda is követte és folytatta az ütlegelését, amelynek a rendőrök helyszínre érkezése vetett véget.
A bántalmazás következtében a sértett arcán, felkarján, combján és lábszárán is több sérülés keletkezett valamint azok mellett keményagyburok és lágyagyhártya alatti vérzést is elszenvedett, amelyek miatt nála közvetett életveszélyes állapot alakult ki. Súlyosabb következmények elmaradása csak a véletlen szerencsének volt köszönhető.
A Pest Megyei Főügyészség az elkövető ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, amelyben a veszélyhelyzetben bevezetett változtatásokra is figyelemmel – tárgyalás tartása nélkül – büntetővégzés meghozatalát indítványozta az ügyben.