A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az emberi test tiltott felhasználása bűntette miatt indult büntetőügyben további bűncselekmény megállapítására, és a vádlottak büntetésének súlyosítására tett indítványt.
2019-ben neves magyar és külföldi fül-orr-gégész szakorvosok jelenlétében rendeztek meg egy kurzust. Ennek keretében egyedülálló módon lehetőség nyílt a hallás rendszeréhez kapcsolódó anatómiai régiót érintő műtétekhez elengedhetetlen sziklacsont fúrásának gyakorlására eredeti, holttestekből származó csontokon. Az egyik klinika akkori igazgatója vállalta a konferenciához szükséges sziklacsontok beszerzését. Az engedélyek beszerzése és szabályok követése helyett az orvos megegyezett egy boncmesterrel 2018 elején, hogy a következő évi konferenciára 100 sziklacsontot igényel, melyekért egyenként 2.500 forintot fizet. A boncmester legalább 100 sziklacsontot távolított el úgy, hogy azt nem rögzítette a boncjegyzőkönyvben.
Az ügy harmadik vádlottja új műtéti technikát tanult két hónapos külföldi kiküldetésén, ahová 8 db sziklacsontot vitt magával szabálytalanul. 2019. május 30-án ismeretlen feladótól érkezett e-mailben tájékoztatták a klinikát az alagsorban formalinnal teli vödrökben tárolt csontokról.
A Pécsi Törvényszék két vádlottat emberi test tiltott felhasználása bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért az igazgatót 1 év 8 hónap – végrehajtásában 2 év 6 hónapra felfüggesztett – szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, a boncmestert 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és vagyonelkobzásra ítélte, míg a harmadik elkövetőt felmentette.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, illetve a felmentett vádlott bűnösségének megállapításáért fellebbezett. A vádlottak és védőik felmentésért, illetőleg enyhítésért fellebbeztek.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést módosítással tartotta fenn, ugyanis az elítélt vádlottak esetében korrupciós bűncselekmény megállapítását is indítványozta.
Az ügyben a Pécsi Ítélőtábla fog másodfokon döntést hozni.