A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetést indítványozott egy 75 éves férfival szemben, aki rosszindulatúan firkált Ferencváros utcáin.
A vádirat szerint az idős férfi 2023. április 18-án, este, a IX. kerületben egy elektromos vezérlőszekrényre, majd egy villamosmegállóban a reklámfal üvegére is, alkoholos filccel, szexuális irányultságot érintő uszító mondatokat írt.
A férfi 2024. május 1-jére virradóan, egy IX. kerületi villanyoszlopra elhelyezett, választási plakátot is összefirkált gyűlölködő módon.
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a férfit közösség tagja elleni erőszak bűntettével és 3 rendbeli falfirkálással elkövetett rongálással vádolta meg. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben szabjon ki pénzbüntetést.
A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy a közösség tagja elleni erőszak megvalósulásához nem szükséges fizikai erőszak. A bűncselekmény akkor is megállapítható, ha az elkövető egy közösségi csoport tagjával vagy vélt tagjával szemben olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat keltsen,
A videón a két firkálás látható.