Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség az ellen a fiatalember ellen, aki 2016. szeptemberében az Okorág közelében lévő vasúti átjáróban a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott, és így összeütközött a Sumony felől közlekedő személyvonattal. A balesetben a férfi mellett ülő édesanyja meghalt.
A fiatalember 2016. szeptember elején a kora esti órákban édesanyjával ment Okorág felől Sumony irányába gépkocsival. Az Okorág közelében lévő vasúti átjáróban a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre, és így összeütközött a megállóhelyre érkező személyvonattal.
A motorvonat a gépkocsi jobb oldalának ütközött, azt leszakította és a sínekről a személyautót a vasúti átjárón túlra lökte.
A baleset során a fiatalember édesanyja, aki a gépkocsiban a jobb oldali első ülésen ült, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A férfi cselekménye halálos közúti baleset gondatlan okozásának minősül, aminek büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés. Tekintettel arra, hogy a szabályszegéssel a személyvonaton utazók testi épségét is veszélyeztette, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt is felelnie kell.