A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a fiatal férfival szemben, aki értékei megszerzése érdekében halálra vert egy 17 éves fiút.
A vádirati tányállás szerint a 20-as évei elején járó fiatal 2024. május 13-án, délután Rétközberencsen találkozott a 17 éves sértettel, majd gyalogosan egy közeli településre indultak azért, hogy kábítószert vásároljanak. Egy gyümölcsös mellett elhaladva a vádlott azért, hogy megszerezze a fiú értékeit, felkapott a földről egy fakarót, és azzal lesújtott a fiatal fejére. A sértett a földre rogyott, ekkor az elkövető lehúzta róla a pólóját, a gyümölcsfák közé vonszolta, majd brutálisan halálra verte.
A sértettet a helyszínen meghalt.
A vádlott levette a sértettről a nadrágját és a cipőjét, azokat magára húzta, majd elvette a fiatal 2.000 forintját, a telefonját, majd távozott.
A fiatal halála olyan fájdalommal, szenvedéssel járt, amely a halál bekövetkeztével szükségszerűen együtt járó testi és lelki szenvedést jelentősen meghaladta.
A letartóztatásban lévő elkövetőt a főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy legkorábban 25 év múlva legyen feltételes szabadságra bocsátható.
A rendőrségi felvételen az elfogás látható:
https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/emberoles-retkozberencsen