31 éves nő rabolt ki Bátonyterenyén egy idős férfit – a bíróság elrendelte az elkövető letartóztatását.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozásának eddigi adatai szerint a nő 2026. augusztus 25-én, délután, Bátonyterenyén felfigyelt a lassan, bottal haladó 69 éves gyalogosra, és elhatározta, hogy megszerzi az értékeit.
Kerékpárjával mellé hajtott, tenyérrel a mellkasánál megütötte, majd a ruházatánál fogva megrángatta. A férfi az egyensúlyát vesztve a földre esett, a nő az áldozat zsebéből kivette a pénztárcáját, az abban lévő mintegy 40.000 forint készpénzzel és személyes okmányaival, majd elhajtott. Mivel egy kerékpáros szemtanú üldözőbe vette, a biciklijét eldobva futva menekült tovább. A rendőrség órákkal később találta meg és vette őrizetbe.
A hallássérült, mozgásában és beszédképességében is korlátozott, így a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes, időskorú sértett sérelmére elkövetett rablással gyanúsítható, büntetett előéletű nővel szemben az ügyészség a bűnismétlés megakadályozása érdekében indítványozta a letartóztatását, melyet a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelt.
A döntés ellen a gyanúsított fellebbezett, így az nem végleges.
Az ügyben kiadott rendőrségi közlemény az alábbi linken érhető el: